top of page

Csoportok

KATICA csoport

 

Óvó nénik: Csatóné Szabó Zita (Zita néni)

                    Pál Zsuzsanna (Zsuzsa néni)

                    Réthyné Fejes Mónika (Móni néni)

Dadus néni: Rácz- Bakó Mónika (Móni néni)

 

A Katica csoport a 2025/26 – os nevelési évben negyedik éves, iskolaelőkészítő csoport lett. Az idei év célja a gyermekek iskolára való felkészítése, hiányosságok pótlása, azaz felzárkóztatás, tehetséggondozás. A helyes testtartás érdekében tartásjavító prevenciós testnevelésben részesülnek a gyerekek. (Kovácsné Kóródi Zsuzsa gyógytestnevelő vezetésével).

A készségek, képességek fejlesztése projekteken keresztül valósul meg, játékos, mozgásos formában, mely óvodánk alapprogramja is. Az iskolai olvasás előkészítését egyik feladatunknak tűztük ki, melyet a Mesezene programmal szeretnénk megvalósítani. Madárbarát óvoda révén csoportunkban is kiemelt feladat a madarak megismerése, gondozása, melynek célja a környezettudatos szemlélet megalapozása, a mélyülő természet szeretet kialakítása, empátia és felelősségérzet a madarak iránt. A környezettudatos magatartás fejlesztését mindig szem előtt tartjuk csoportunkban, mely nagyon fontos és izgalmas téma. Valljuk, hogy segíti a gyerekeket abban, hogy már korán megértsék a természet és a bolygónk védelmének fontosságát.  Mindezt játékos és kreatív módon tesszük.

Fontos számunkra a jó közösség kialakítása, szociális készségek fejlesztése, erősítése. Ezt a közösen átélt élményekkel, programokkal, játékokkal, feladatokkal érhetjük el. Ezért óvodán kívüli programokat is szervezünk csoportunknak. Folytatjuk a kiscsoportban megkezdett néphagyományokkal, népi énekes, táncos játékokkal, néptáncmotívumokkal való ismerkedést, és hallgatunk népzenét is, hogy ne legyen idegen számukra ez a zenei irányzat. Az egészség megőrzése érdekében fontos feladat számunkra a szabad levegőn való játék, mozgás, melyet napi szinten valósítunk meg.

image.png
image.png

MACKÓ csoport

Óvó nénik: Ligetiné Nemes Györgyi (Györgyi néni),

                    Temesi Zsófia (Zsófi néni)

Dadus néni: Babos Karolina (Lina néni)

 

A Maci csoportba 21 vegyes életkorú gyermek jár (középső-és nagy csoportos gyerekek); 15 kislány és 6 kisfiú.

Fontos számunkra, hogy a csoportunkba járó gyerekek kiegyensúlyozott érzelmi nevelése. Ehhez nyugodt és pozitív légkört és szeretetteljes, segítőkész, bizalmi kapcsolatrendszert igyekszünk kialakítani a gyerekekkel és a szülőkkel is egyaránt. Nevelésünkben elegendő időt és helyzetet teremtünk arra, hogy minden kisgyerek egyéni képességei szerint fejlődhessen, és önbizalmát, erősségeit, önállósági törekvéseit pozitív megerősítésekkel támogassuk. Szociális érzékenységüket, képességeiket játékokkal és beszélgető körös foglalkozásokkal fejlesztjük. Kialakítjuk bennük az alapvető erkölcsi értékeket: az udvariasság, őszinteség, jóság, gyengébbek megsegítése, erőszakmentesség igényét.

Napirendünkben kiemelt helyet foglal el a mozgás és a játék. Óvodánk „Mozogjunk és játsszunk együtt” programjának minél sokoldalúbb megvalósításához egyrészről nélkülözhetetlennek tartjuk a mindennapos mozgást a szabad levegőn, a rendszeres tanulmányi sétákat a gyerekekkel, valamint a heti 3-4 alkalmas tornatermes élményalapú mozgásfoglalkozások, és a nagyobb óvodai szintű mozgásfesztiválokat, sportnapokat és gyermekfutamokat, ügyességi és élménymozgásos programokat is. Mindezek mellett számos alkalmat teremtünk a gyerekeknek a szabad játékra is. Sokat játszunk a gyermekekkel társasjátékokat, logikai és fejlesztő játékokat is, amikkel fejlesztjük szabálytudatukat, kognitív képességeiket, készségeiket. Segítünk a gyermekeknek, hogy számukra megfelelő tevékenységet találjanak a csoportszobában is.

Projekt módszerrel dolgozunk. Énekléssel, mesével, verseléssel, kézműveskedéssel színesítjük a tevékenységek palettáját. Nevelésünket a Madárbarát programhoz csatlakozva környezeti témájú projektekkel; Pompás mesékkel és a Mesezene-módszer hatékony alkalmazásával tesszük még változatosabbá. Célunk, hogy minél több kézzel fogható ismeretet, pozitív tapasztalási lehetőséget és élménygyűjtési alkalmat teremtsünk a hozzánk járó gyerekek számára, ezáltal koruknak és érdeklődésüknek megfelelően motiváljuk és fejlesszük őket.

A projektek sikeres megvalósításához a szülők segítségét is igénybe szeretnénk venni (gyűjtőmunka). Fontosnak tartjuk az együttműködést a szülőkkel, hiszen csak a családokkal együtt érhetünk el sikereket!

MÉHECSKE csoport

Német nemzetiségi csoport

Óvó nénik:
Christmanné Dudás Diána (Dia néni)
Simon Szabó Szimonetta (Szimi néni)- német nemzetiségi óvodapedagógus

Dajka néni:

Boros Anikó (Anikó néni)

​Méhecske csoportunkba 24 középső csoportos kisgyermek jár. Életkorukból adódóan egyre önállóbbak, nyitottabbak társaik és a felnőttek felé. Játékukban egyre fontosabb szerepet kap a szerepjáték, a közös szabályjátékok, illetve a társakkal való együttműködés. Konfliktuskezelésük még gyakran igényel felnőtt segítséget, de már képesek egyszerűbb megegyezésekre, kompromisszumokra.
Figyelmük fokozatosan hosszabb ideig leköthető, feladatvégzésben egyre kitartóbbak. Projekt módszerrel dolgozunk, amit a német nyelvvel való ismerkedéssel bővítünk ki.
A gyermekek játékos formában, mindennapi tevékenységeik során találkoznak az idegen nyelvvel. A mondókák, dalok, versek és mesék segítségével természetes módon bővül idegen nyelvi szókincsük. A mindennapi szokások (köszönés, napi rutin kifejezései) során is használunk egyszerű német kifejezéseket, így a gyermekek könnyedén, utánzással sajátítják el azokat. A német nemzetiségi nevelés során fontos szerepet kapnak a hagyományok, ünnepek és népszokások megismerése, amelyeken keresztül a gyermekek betekintést nyernek a nemzetiségi kultúrába. A dalos, mozgásos játékok és kézműves tevékenységek hozzájárulnak a nyelvi és kulturális identitás alakításához.
Pedagógiai Programunknak megfelelően kiemelt hangsúlyt fektetünk a mozgásigény változatos kielégítésére. A tornateremben és az udvaron is sok időt töltünk, ezzel is elősegítve az egészséges életmód támogatását.
Fontos számunkra a környezettudatosságra való figyelemfelhívás, életkoruknak megfelelő tevékenységekkel, programokkal igyekszünk ezt elérni.
Törekszünk minél több óvodán belüli és kívüli programmal színesíteni a mindennapokat.

image.png
image.png

MÓKUS csoport

Óvó nénik:
Óváriné Kisgyörgy Dóra (Dóri néni)
Kovács Szilvia (Szilvi néni)
Gyógypedagógus: Zsigmond Andrea (Andi néni)

Pedagógiai asszisztens:

Nagyné Szabó Tünde (Tünde)Néni

Dajka néni:

Farkas Regina (Regina néni)

Szeretettel köszöntünk mindenkit a Mókus csoportban!

A Mókus csoport egy olyan szeretetteljes és befogadó közösség, ahol minden kisgyermek biztonságban, örömmel és kíváncsisággal kezdheti meg óvodai életét. Tudjuk, hogy az óvoda megkezdése hatalmas mérföldkő nemcsak a gyermekek, hanem a szülők számára is – ezért célunk, hogy ezt az új életszakaszt sok mosollyal, türelemmel és odafigyeléssel kísérjük.

Mindennapjainkat a játék, a mozgás és az élményekre épülő tanulás határozza meg. Nálunk minden nap egy új kaland, ahol a gyerekek felfedezhetik a világot, önmagukat és egymást – közben pedig megtapasztalják, milyen jó egy közösséghez tartozni.

Fontos számunkra:

  • A természet szeretete: Aktív résztvevői vagyunk a Zöld Óvoda és a Madárbarát Óvoda programoknak. Célunk, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a környezettudatos gondolkodással, figyeljenek az élővilágra, etessék, óvják a madarakat – és megtanulják, hogyan lehetnek ők is a természet kicsi, de fontos őrzői.

  • A tehetséggondozás: A Matek Manók tehetséggondozó programunkban a gyerekek játékosan fejleszthetik logikai gondolkodásukat, problémamegoldó képességüket és matematikai alapkészségeiket.

  • A családi együttműködés: Hiszünk abban, hogy a szülőkkel való szoros kapcsolat, nyitott kommunikáció és közös célkitűzések vezetnek a gyermekek harmonikus fejlődéséhez.

Csoportunk szakmai hátterét biztosítja:

  • Kovács Szilvi néni – óvodapedagógus, a Környezeti munkaközösség aktív tagja

  • Óváriné Dóra néni – óvodapedagógus, igazgatóhelyettes, a Matek Manók program vezetője

  • Zsigmond Andrea – gyógypedagógus, aki a sajátos nevelési igényű gyermekeket segíti

  • Nagyné Szabó Tündi néni – pedagógiai asszisztens, kreativitásával színesíti mindennapjainkat

  • Farkas Regina néni – nagy tapasztalattal rendelkező, szeretett dadus nénink, aki biztonságot, gondoskodást és sok mosolyt hoz a gyerekek mindennapjaiba.

Bízunk benne, hogy hamarosan egy összetartó, vidám és támogató közösséget építünk együtt, ahol minden gyermek különlegesnek és elfogadottnak érezheti magát.

Készen állunk a közös utazásra – tele játékos tanulással, élményekkel és sok-sok szeretettel!

SÜNI csoport

Óvó nénik:
Tóth Angéla (Angéla néni)
Lantos Tünde (Tündi néni)

 

Pedagógiai Asszisztens:

Filó Dóra (Dóri néni)


Dajka néni:

Péter Ildikó (Ildikó néni)

 

Ebben a nevelési évben 22 kisgyermek jár a Süni csoportba, közülük 10 kiscsoportos, 4 középső csoportos és 8 nagycsoportos korú.

Legfontosabb feladatunk, hogy nyugodt, derűs, szeretetteljes légkört teremtsünk, amelyben a régi ovisaink biztonságban érzik magukat, az újonnan érkező gyermekek pedig mielőbb megtapasztalják az érzelmi biztonságot. Szeretnénk, ha a gyerekek örömmel járnának óvodába, ragaszkodnának társaikhoz és pedagógusaikhoz. A szülőkkel bizalmi, partneri kapcsolat kialakítására törekszünk, és rendszeresen tájékoztatjuk őket gyermekük fejlődéséről.

Mindennapjainkban a helyi óvodai programhoz igazodva a mozgás és testi nevelés mellett kiemelt hangsúlyt kap az anyanyelvi, irodalmi, zenei, vizuális, környezeti és matematikai nevelés. A tevékenységeink játékos formában valósulnak meg, mindig építve a gyerekek természetes kíváncsiságára. A komplex fejlesztést szolgálja, hogy a különböző nevelési területeket egymással összekapcsolva jelenítjük meg.

Tevékenységeinket kiemelt programjaink köré szervezzük: a „Madárbarát Ovi” program, a „Zöld Ovi” program, valamint a Mesezene és Boldogságóra program. Ezek nemcsak a környezettudatosságra, hanem az érzelmi nevelésre, a közösségi élményekre és a pozitív életszemlélet kialakítására is nagy hatással vannak.

Munkánk során figyelembe vesszük a gyermekek egyéni fejlettségi szintjét, és ennek megfelelően biztosítjuk számukra az egyéni bánásmódot. Olyan helyzeteket teremtünk, amelyek gazdag élményszerzést nyújtanak, elősegítik a világ sokoldalú megismerését, valamint támogatják az önkifejezést és az önállóság fejlődését. Célunk, hogy a csoportban a gyermekek baráti kapcsolatai erősödjenek, és minden kisgyermek megtalálja helyét a közösségben.

image.png
image.png

NYUSZI csoport

Óvó nénik:
Jójárt Ágnes (Ági néni)
Dohányné Iván Dorina (Dorka néni)


Dajka néni:

Boros Adrienn (Adri néni)

 

Pedagógiai asszisztens:

Győri Ferencné (Babi néni)

Nyuszi Német Nemzetiségi csoportunkba 22 vegyes életkorú kisgyermek jár.

 A bátorító nevelést szem előtt tartva igyekszünk családias légkört kialakítani. Fontosnak tartjuk a személyes perceket, azt, hogy a gyermekeket egyenként fogadjuk reggelente. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyermekek élményeiket, örömeiket, bánatukat megoszthassák, közös gondolkodással rávezetjük őket, hogyan is oldhatják meg problémáikat.


Ösztönözzük a gyermekeket arra, hogy próbálják megoldani kialakult konfliktushelyzeteiket. Fontos, hogy a megfelelő "eszközt" használják hozzá (megbeszélés, egyezkedés, intelligens, kulturált véleménynyilvánítás, véleményütköztetés).


Érzelmi nevelésünk fontos része, hogy a gyerekek verbálisan meg tudják védeni magukat, érzelmeiket meg tudják fogalmazni, érdekeiket fel tudják ismerni, és ki tudjanak állni mellette. Ehhez ad nagy segítséget a szituációs játékok, dráma játékok játszása.


Odafigyelünk a társaskapcsolatokra is. A gyerekek elfogadóak legyenek egymással, türelmesen hallgassák meg egymást, tudjanak és merjenek egymás előtt beszélni. Ehhez nagy segítséget nyújt a beszélgetőkörünk, amit a gyerekek önként vállalás alapján teljesítenek. 1-1 alkalommal 1-2 gyermek készül fel. Behozhat könyvet, játékot,, fényképet vagy számára kedves tárgyat, emléket, élményt, amelyről beszél. Segítünk, hogy gondolataikat egész mondatokkal fogalmazzák meg. Ezek után a látottakról, hallottakról a társaik is kérdezhetnek. Egy beszélgetőkör alkalmával nemcsak anyanyelvi fejlesztések valósulnak meg, hanem kialakul egy kulturált beszélgetési forma, ahol megtanulnak beszélni, odafigyelni egymásra, gondolataikat megfogalmazni, kérdezni, gondolkodni.


A napi tevékenységeink alkalmával kiemelt szerepet kap az önállóságra nevelés és munkajellegű tevékenységek. Projekt módszerrel dolgozunk. Egy témakört minden területtel igyekszünk érinteni. Témához kapcsolódóan válogatjuk a verseinket, énekeinket, a vizuális nevelés, matematika, külső világ tevékeny megismerése, környezeti nevelés anyagát, tartalmát.

Erre épül rá a Német Nemzetiségi program, melynek célja a gyermekek identitásának, kulturális gyökereinek erősítése valamint a német nyelvvel való játékos, élményszerű ismerkedés. A mindennapi óvodai életben német mondókák, dalok, játékok, népszokások, ünnepek, valamint német nyelvű kommunikációs helyzetek segítik a gyerekek nyelvi fejlődését.


Az óvodai nevelésünket a szülőkkel együttműködve végezzük. Fontosnak tartjuk a szoros, jó, őszinte kapcsolatot, amely alappillére a kiegyensúlyozott, jó hangulatú gyermeknevelésnek.

bottom of page